Reggel amikor fölkeltem Harry már nem feküdt
mellettem.Kicsit furcsálltam is,de biztos lement reggelizni.Gyorsan felöltöztem
és elindultam lefelé.És igazam lett.Ott ült az összes fiú,de csak Niall evett,a
többiek nézték ahogy(amint észrevettem) már a 6. tál rántottáját eszi
meg.Wow!Leültem Harry mellé,aki egy puszival üdvözölt.Majd kértem egy
rántottát.
-Emma és
Dina merre vannak?-kérdeztem,mert barátnőimet sehol sem láttam.
-Valószínűleg
még alszanak.-felelte Zayn.Hát igen tegnap kissé lerészegedtek a drágáim,szóval
most eléggé másnaposak lehetnek.De ez az ő hibájuk és persze Zayn-é és
Niall-é,mert ők is ott voltak,csak ők nem ittak annyit.
-Hát akkor
ideje őket felkelteni!-állt fel az asztaltól Louis.Mindenki bólogatott és
elindultunk a lányok szobája felé,de útközben Lou beszaladt a szobájukba egy
vödör jéghideg vízért.Na ez vicces lesz.Halkan benyitottunk a szobába és az
ágyhoz mentünk.Lou odalépett Emma ágyához,Liam pedig Dináéhoz Zayn pedig halkan
elkezdett visszaszámolni.Elővettem a telefonom,mert úgy éreztem,hogy ezt meg
kell örökíteni.
-3…2…1!-mondta
Zayn,mire mind a két fiú megemelte a vödröt,aminek jéghideg tartalma a békésen
alvó Emmán és Dinán landolt.Én az egészet levideóztam,de eléggé remegett a kép
a röhögéstől,ráadásul a háttérben Niall röhögése hallatszik a legjobban.
-Mi
a…???-kiáltott fel Dina.
-Ti meg
vagytok húzatva?Zayn te is benne voltál?-ordított le a fiúkat Emma-És Bella?Te
meg levideóztad?
-És már
fönt is van twitteren és facebook-on!-kacsintottam rájuk.
-Te beteg
vagy,de amúgy most miért kellett így felkelteni minket?Mit tettünk?-nézett ránk
kiskutyaszemekkel Dina.
-Tegnap
matt részegek voltatok!Alig lehetett titeket ágybarakni!-oktattam ki őket.Ezután mindenki bement a saját szobájába.Mi is bementünk Harry-vel a
miénkbe ugyanis össze kellett pakolnunk,mert nemsokára indulunk New York-ba.Az
út jól telt,legalábbis a fiúknak,mert én végig aludtam az egészet(mint
mindíg).Amikor megérkeztünk elfoglaltuk a szállásunkat.Itt már megkaptuk az "óriáslakosztályt".Hary-vel bementünk a szobánkba.
-Nincs
kedved elmenni valahová?-kérdezte Harry és hátulról átölelt.
-Hát nem
tudom,nem maradnánk inkább itthon?Nézzünk meg egy filmet.Most nincs túl sok
kedvem kimozdulni.
-Rendben
van akkor film.-mondta mosolyogva,majd egy puszit nyomott arcomra és kiment a
konyhába.
*Emma
szemszöge*
Nagyon
rosszul esett,az hogy Zayn is benne volt a reggeli vizeskedésbe,mert nem ezt
vártam tőle.A srácokkal játszhatja ezt,de ez nekem nem igazán poén.Szóval ma a
sértődöttet játszottam.Bementem a szobába és elkezdtem kipakolni amikor valaki
hátolrúl meg fogta a derekamat.Egy pillanatra megijedtem,majd megéreztem azt az
ismerős illatot és tudtam,hogy Zayn az,de mivel még mindig haragudtam rá,ezért
nem is fordultam felé.
-Te most
haragszol?-kérdezte és leült az ágyra én meg felé fordultam.Belenéztem abba a
gyönyörű barna szempárba és legszívesebben azt mondtam volna,hogy NEM,de ez nem
volt igaz.
-Igen
haragszom.-mondtam tömören.
-És örökké
haragudni fogsz vagy elfogadod a bocsánatkérésemet.-nézett rám kérdőn.
-Hát az
attól függ.-mondtam és kinyújtottam rá nyelvemet.Ő felállt és magához húzott.
-Hát van
egy meglepetésem ma estére.Mondd,hogy velem tartasz!
-Hát jó,de
mégis hova viszel?
-Épp ezért
meglepetés,tudod titkos!-mondta és egy puszit nyomott homlokomra.Ezután elment
én pedig nekiálltam készülődni.Fogalmam sem volt,hogy mit vegyek fel.Végül egy
barna nadrág mellett döntöttem egy fehér toppal és egy rózsaszín megkötős
felsővel,hozzá pedig egy rózsaszín balerinacipőt.Vettem még hozzá pár
kiegészítőt is.Izgatott voltam.Nem tudtam,hogy hova megyünk,de Zayn-nel
lehettem és nekem ez volt a lényeg.Beszálltunk a kocsiba és Zayn bekötötte a
szememet,így nem láttam semmit.Pár perc kocsikázás után megérkeztünk.Kiszálltam
a kocsiból és megfogtam Zayn keszét,nehogy elessek.Pár lépést tettünk,majd
megálltunk.Zayn levette a kendőt én pedig majdnem elájultam.Ott voltunk a
Central parkba.Volt egy kis rész,ahova le volt terítve egy pokróc és körülötte
mindenhol mécsesek és virágok voltak.
-Ez…ez
egyszerűen gyönyörű!Zayn ez hihetetlen,hogy csináltad ezt?-ugrottam nyakába.
-Szóval
akkor tetszik?-kérdezte és megölelt.
-Nagyon-nagyon-nagyon!-ugráltam
örömömben.Odamentünk és leültünk.Rengeteget beszélgettünk.Zayn az a fajta srác
akivel órákig tudnék beszélgetni.Ő valahogy más és most nem arra célzok,hogy ő
Zayn Malik a One Direction szupersztárja,hanem arra,hogy ő Zayn Malik Baradford
rosszfiúja,akibe teljesen belezúgtam.Most azt gondolhatja mindenki,hogy ennyi
idő alatt honnan tudhatom azt,hogy ő az igazi?Hát ezt nem lehet tudni,ezt
érezni kell és én érzem.És remélem,hogy ő is így érez.Láttam rajta,hogy
gondolkodik valamin.
-Mind
gondolkodsz?-mosolyogtam rá.
-Rajtad.-mondta
és visszamosolygott.
-Rajtam?Ezt
meg hogy érted?-kérdeztem és szerintem el is pirultam.
-Hát tudod
az a helyzet,hogy nem értelek.Te más vagy,mint a többi lány akikkel eddig
voltam.Ők csak azért szerettek,mert én vagyok Zayn Malik a One Direction-ből.Te
viszont nem így tekintesz rám.És ez nekem nagyon bejön.Nekem mindig is nehéz
volt beszélni az érzéseimről,de amikor veled vagyok,valahogy könnyebben
beszélek róluk és ez hihetetlen,mert úgy érzem,hogy ez egy más érzés és még nem
vagyok tisztába azzal,hogy ez az az érzés-e vagy nem,mert ilyet még sose
éreztem.És nem tudom,hogy te hogy érzel,de én teljesen beléd estem.-mondta mire
én nyakába ugrottam és megcsokoltam.-Ezt értsem úgy,hogy te is így
érzel?-kérdezte mosolyogva mire én csak bólogattam.Sokáig ott ültünk még aztán
elindultunk hazafele.Amikor bementem a szobába észrevettem,hogy Dina nincs ott.
-Zayn?-szóltam
utána.
-Igen?
-Nem
aludnál ma velem?Dina nincs itt és nem szeretek egyedül aludni.-mondtam
szomorúan.
-Hát ha
nincs ott,akkor biztos Niall-nál van ami azt jelenti,hogy nekem sincs hol
aludnom,szóval ezer örömmel.-mondta és bementünk a szobába.Lefürödtem és
átöltöztem,majd bebújtam Zayn mellé az ágyba,akin csak egy boxer volt.Egy
kicsit Rolira emlékeztetett.A sötétben csak a haját láttam,ami ugyanolyan,mint
Rolinak.Olyan hirtelen történt az a szakítás és annyira aggaszt,hogy haraggal
váltunk el.Ezt tisztáznom kell vele.Holnap megbeszélek vele egy találkozót,ha
hajlandó lesz rá.Ezen tanakodtam,miközben Zayn mellkasára hajtottam a fejem és
ezen agyalva el is aludtam.
*Bella
szemszöge*
Hát a
filmezésből nem lett semmi,mert a film közepén Harry-nek telefonja volt a
nővérétől és amikor letette eléggé aggasztó fejet vágott.
-Mi
történt?Rossz hír?-kérdeztem aggódva.
-Hát
fogjuk rá.Gemma holnapután reggel érkezik New York-ba anyával.-mondta mosolyogva.
-Hol itt a
gond?-kérdeztem és örültem,hogy végre megismerhetem őket.
-Hát a
gond az az ami miatt ide jönnek.
-Mégpedig?Harry
mondd már,ne kelljen minden szót harapófogóval kiszedni belőled!
-Apa
esküvője.-mondta én pedig ledöbbentem.Azzal tisztába voltam,hogy Harry szülei
elváltak,de nem hittem volna,hogy meghívja őket az esküvőjére.Jó apa is
meghívta anyát,de ők nem haraggal váltak el,nem úgy mint Harry szülei.
-Tessék?Az
apukád meghívta őket?De hát ezt miért tette?
-Hát nem
apa,hanem Bethany vagy ki volt.A menyasszonya.-mondta undorodva.-Bella el kell
jönnöd velem!Kérlek én azt nem bírnám ki egyedül és tudom,hogy anyáék
sem.-kérlelt Harry.
-Hát jó
rendben!Holnapután lesz?-adtam be a derekam.
-Köszönöm
köszönöm!-hálálkodott Harry.Megölelt és megpörgetett a levegőbe majd
megcsókolt.Nehéz lesz a holnap az biztos.Viszont annak örülök,hogy végre
megismerhetem Gemma-t és Anne-t.Harry úgy döntött,elmegy aludni.Én átmentem Lou-hoz
hogy kifaggassam egy kicsit.
-Nos
Bella,attól eltekintve,hogy a kapcsolatod Harry-vel tönkreteszi az én
románcomat Harry-vel,azért én bírlak királylány!-mondta és megölelt.
-És mi van
veled meg Eleanor-ral?Úgy hallottam,holnap ideutazik.-mosolyogtam rá.
-Igen és
jön Danielle-is.Liam már nagyon hiányolta Dan-t,már vagy 2 hónapja nem látták
egymást a turné miatt,ugyanis Danielle-nek Európában kellett maradnia.Csak
Skype-on beszéltek,de az nem ugyan olyan.-mondta egy kicsit szomorúan.Hát igen
apával mi is csak Skype-on beszéltünk régebben.Elköszöntem Lou-tól és bebújtam
Harry mellé.Úgy aludt,mint a bunda.Göndör fürtjei belelógtak arcába.Ahogy őt
néztem én is álomba szenderültem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése